Amikor a csillagok együtt állnak...

Az előző bejegyzésem ott fejeztem be, hogy talán felvesznek a Vöröskereszthez. No, végül is július 15-én fel is vettek. Az azt megelőző időszakban viszont eléggé rottyon voltam.

Áprilistól július közepéig tehát csak lógtam a levegőben. Borzasztó volt az a három és fél hónap: nagy volt a bizonytalanság, alig találtam munkát, nem tudtam mi lesz, szóval elég stresszes volt, mert koránt sem volt olyan zökkenőmentes visszarázódni a hazai életbe, mint gondoltam. Sokat tépelődtem, hogy megérte-e visszajönni, nem kellett volna mégis csak kitartóbbnak lennem és Londonban maradni, minek jöttem egyáltalán haza stb. Aztán nyilván, amikor megkaptam a munkát fellélegeztem kicsit, elindult végre az itteni életem. Jó volt újra közösségben lenni és kezdetben a munka is nagyon tetszett, jól éreztem magam. :) 

Aztán kb. két hónap elteltével kezdtek előjönni a problémák és rájöttem, hogy ez mégsem az, amit hosszú távon csinálni szeretnék, sőt lépni kell minél előbb. Úgyhogy itt megint jött egy kevésbé kellemes időszak. Nem szerettem már se a munkát, illetve egyéb problémák is voltak, szóval megint ott tartottam, hogy a fene egye meg, új munkahelyet kell keresni, mert én ugyan nem bírok ki itt még egy évet se. 

Találtam is egy lehetőséget, amit azonnal megpályáztam, elmentem állásinterjúra, esélyesnek is gondoltam magam, úgy éreztem tök jól sikerült, akár még be is kerülhetek, úgyhogy teljesen pozitívan álltam hozzá, hogy na, úgy tűnik még az év végét sem kell kivárnom a szervezetnél szerencsére. Nagyon akartam az állást. 

Aztán, a második forduló után (közben kiderült, hogy három fordulós a dolog - megjegyzem sima tanulmányi ügyintéző munkakörről volt szó...) jött egy újabb lehetőség. A helyi kórházba kerestek dietetikust. Mondom mi?!?!! Te jó ég, hát muszáj, hogy ide bekerüljek, nincs mese!! Azon nyomban elkezdtem érdeklődni, hogy kit kell keresni stb. Majd beszéltem az illetékessel, aki be is hívott személyesen és fel is vettek. :) Én olyan, de olyan boldog voltam! Egyrészt, hogy így sikerült elhelyezkednem a szakmámban, ráadásul a lakóhelyemen, és így ki tudtam lépni a munkahelyemről, ilyen gyorsan. Nagyon szerencsés vagyok ezúttal.

Fel is mondtam még azon a héten, a 30 napos felmondási időm most 17-én jár le. Ezen a héten a szabadságomat töltöm. Örülök, hogy van ez a kis átmenet a kettő között, mert még kellett ügyeket intézni, szóval legalább volt rá most a héten időm. Úgyhogy november 20-án kezdek az új munkahelyemen. 

Hát így állok eddig. Az elmúlt fél év elég döcögős volt (egy jó nagy mélyponttal...), főleg az első fele, de most talán már helyére kerülnek a dolgok. Meglátjuk. :)

Evvel párhuzamosan albérletet is elkezdtem keresni magamnak, eddig nem sok sikerrel, de hát előbb utóbb az is meglesz. Amit egyedül megtehetnék olyanok alig vannak, ami van az meg persze drága. Nem csak Londonban van albérletválság, de idehaza is elég durván. 

Plusz idén újra megélek olyan dolgokat, amiket tavaly nem tudtam, mert egy az egyben kimaradtak kb. Ilyen volt a Húsvét, a Mindenszentek, ami ugye tavaly teljesen kimaradt, illetve közeleg a Karácsony, a szilveszter és az Újév. Ezek tavaly nekem nem voltak konkrétan. Nem mondom, hogy ne lehetett volna másképp... de ezen kár marcangolnom önmagam.