Megérkeztem

 

21-én megérkeztem London Luton repülőtérre. Szerencsére nem egy nagy reptér, úgyhogy nem volt nehéz kiigazodni rajta. Mivel a családdal nem a repülőtéren találkoztam, ezért buszra kellett szállnom, hogy a hozzájuk közelebb eső Golders Greenben fel tudjanak venni. Vettem buszjegyet (National Express, ez bemegy egészen London központba, nagyon praktikus) tehát, amely 11 font volt, majd vártam a buszt. Kicsit izgultam, mert rengeteg ember állt a sorban és el nem tudtam képzelni hogy fogunk felférni mind, de aztán kiderült, hogy ez úgy működik, hogy beállsz a sorba és arra a soron következő buszra szállsz fel, amelyikre éppen felférsz. :) A buszon magyar útitársam volt, egy srác személyében, aki a repülőn amúgy előttem ült.

Kb. 40 perc múlva Golders Greenben voltam, majd miután felvettük a nagyobbik gyerkőcöt a suliból "hazatértünk" East Finchleybe. Itt fogom tehát tölteni az elkövetkező (a tervek szerint) 1 évet.

Kicsit a családról: két fiúra vigyázok, N 8 éves, A pedig kedden lesz 5. Anyuka, M és apuka D mindketten nagyon jó fejek eddig. M egyelőre itthon van még, az elkövetkező két hétben fog kb visszamenni dolgozni, úgyhogy elég sokat vagyok vele, de így elég sokat is tudott segíteni. Nagyon szép házban lakunk, a tetőtérben van a szobám. Icipici hátrány, hogy nincs hozzá fürdő, így a gyerekekkel osztozom rajta. Egészen más kategória amúgy a manchesteri családhoz képest. Ott mindig rumli volt, itt rend van és nagyon ízléses a ház. Itt normális kaját eszünk, ott meg mindig ilyen trutymók voltak... Itt mindig van csomó zöldség és gyümölcs, mert próbálnak figyelni a gyerekek egészségére, ott mindig chipszel tömték magukat. Nem mintha itt nem kapnának édességet vagy ilyesmi, csak nem az az elsődleges... A fiúk aranyosak egyébként, a kisebbikkel már egész jól elvagyok. Ő volt a könnyebbik falat, a nagyobbikhoz még idő kell... A környék, ahol lakunk pedig nagyon szép! Annyira szép házak, kertek vannak itt, hogy nem győzöm csodálni őket. Bárcsak egyszer én is ezeknek a szép házaknak az egyikében lakhatnék! (Vagy másik szép környék szép házainak egyikében...)

A hét nyilván az ismerkedésről szólt, hogy minél előbb belerázódjak a rutinba. Jöttem, mentem a gyerekekkel meg anyukával suliba, hogy tudjam merre van. Ez azért is lényeges, mert vezetnem is kell majd a jövőben náluk, szóval fontos volt, hogy megjegyezzem az útvonalat.

Kedden beiratkoztam nyelvsuliba is, a Kingsley School of Englishbe, ahol heti kétszer 3 órát töltök, 12 héten keresztül. Felsőfokú csoportba kerültem, ahol amúgy a többiek mind németül beszélnek... -_- De itt kb mindenki au pair. A végén lehet nyelvvizsgát is tenni. Plusz szerveznek mindenféle social eventet meg különböző, akár utazásos programokat is.

Szerdán pedig a helyi könyvtárba.

Az első nagyjából 3 napban egyébként nem éreztem teljesen jól magam. Mégpedig azért nem, mert folyamatosan az volt bennem, hogy úristen mit keresek én itt?! Azon agyaltam folyamatosan, hogy tényleg itt van-e a helyem és nem kellett volna inkább mégis otthon maradni? Vagy tényleg jó családot választottam, és nem-e kellett volna inkább azt a másikat, akik last minute kerültek a képbe? Mellesleg nagyon-nagyon hiányzott mindenki. Nem azért, most is hiányoznak persze, de most már azért jobban vagyok. Abban a pár napban ez az érzés nagyon erős volt. De most már azt hiszem megleszek.