Skip to main content

Megérkeztem



21-én megérkeztem London Luton repülőtérre. Szerencsére nem egy nagy reptér, úgyhogy nem volt nehéz kiigazodni rajta. Mivel a családdal nem a repülőtéren találkoztam, ezért buszra kellett szállnom, hogy a hozzájuk közelebb eső Golders Greenben fel tudjanak venni. Vettem buszjegyet (National Express, ez bemegy egészen London központba, nagyon praktikus) tehát, amely 11 font volt, majd vártam a buszt. Kicsit izgultam, mert rengeteg ember állt a sorban és el nem tudtam képzelni hogy fogunk felférni mind, de aztán kiderült, hogy ez úgy működik, hogy beállsz a sorba és arra a soron következő buszra szállsz fel, amelyikre éppen felférsz. :) A buszon magyar útitársam volt, egy srác személyében, aki a repülőn amúgy előttem ült.
Kb. 40 perc múlva Golders Greenben voltam, majd miután felvettük a nagyobbik gyerkőcöt a suliból "hazatértünk" East Finchleybe. Itt fogom tehát tölteni az elkövetkező (a tervek szerint) 1 évet.


Kicsit a családról: két fiúra vigyázok, N 8 éves, A pedig kedden lesz 5. Anyuka, M és apuka D mindketten nagyon jó fejek eddig. M egyelőre itthon van még, az elkövetkező két hétben fog kb visszamenni dolgozni, úgyhogy elég sokat vagyok vele, de így elég sokat is tudott segíteni. Nagyon szép házban lakunk, a tetőtérben van a szobám. Icipici hátrány, hogy nincs hozzá fürdő, így a gyerekekkel osztozom rajta. Egészen más kategória amúgy a manchesteri családhoz képest. Ott mindig rumli volt, itt rend van és nagyon ízléses a ház. Itt normális kaját eszünk, ott meg mindig ilyen trutymók voltak... Itt mindig van csomó zöldség és gyümölcs, mert próbálnak figyelni a gyerekek egészségére, ott mindig chipszel tömték magukat. Nem mintha itt nem kapnának édességet vagy ilyesmi, csak nem az az elsődleges... A fiúk aranyosak egyébként, a kisebbikkel már egész jól elvagyok. Ő volt a könnyebbik falat, a nagyobbikhoz még idő kell... A környék, ahol lakunk pedig nagyon szép! Annyira szép házak, kertek vannak itt, hogy nem győzöm csodálni őket. Bárcsak egyszer én is ezeknek a szép házaknak az egyikében lakhatnék! (Vagy másik szép környék szép házainak egyikében...)

A hét nyilván az ismerkedésről szólt, hogy minél előbb belerázódjak a rutinba. Jöttem, mentem a gyerekekkel meg anyukával suliba, hogy tudjam merre van. Ez azért is lényeges, mert vezetnem is kell majd a jövőben náluk, szóval fontos volt, hogy megjegyezzem az útvonalat.
Kedden beiratkoztam nyelvsuliba is, a Kingsley School of Englishbe, ahol heti kétszer 3 órát töltök, 12 héten keresztül. Felsőfokú csoportba kerültem, ahol amúgy a többiek mind németül beszélnek... -_- De itt kb mindenki au pair. A végén lehet nyelvvizsgát is tenni. Plusz szerveznek mindenféle social eventet meg különböző, akár utazásos programokat is.
Szerdán pedig a helyi könyvtárba.

Az első nagyjából 3 napban egyébként nem éreztem teljesen jól magam. Mégpedig azért nem, mert folyamatosan az volt bennem, hogy úristen mit keresek én itt?! Azon agyaltam folyamatosan, hogy tényleg itt van-e a helyem és nem kellett volna inkább mégis otthon maradni? Vagy tényleg jó családot választottam, és nem-e kellett volna inkább azt a másikat, akik last minute kerültek a képbe? Mellesleg nagyon-nagyon hiányzott mindenki. Nem azért, most is hiányoznak persze, de most már azért jobban vagyok. Abban a pár napban ez az érzés nagyon erős volt. De most már azt hiszem megleszek.

Comments

Popular posts from this blog

Hazaköltöztem

Az utolsó napok a Costánál borzalmasak voltak. A végén már nagyon bántam, hogy eddig elhúztam a dolgot, és nem léptem ki korábban. Szó szerint fájt. Mivel utáltam az egészet, ezért semmiféle búcsúzkodás nem volt: sem vásárlóktól, sem a csapattól. Egy picit meghatódtam, mikor utoljára clock off-oltam, mert azért mégis csak lezárult egy hosszabb időszak és én ilyen érzelgős vagyok... Mindig úgy képzeltem egyébként, hogy ha egyszer otthagyom a helyet/várost, akkor csapunk valami kis búcsúbulit a többiekkel, de a végére eléggé elmérgesedtek a dolgok. Az utolsó hetekben a manageren kívül kb senkivel nem is beszéltem már. Úgyhogy ez elmaradt. Egyedül búcsúzkodtam hát Londontól. 
Az utolsó hetekben, napokban igyekeztem megnézni olyan dolgokat, amiket addig nem láttam, elmenni olyan helyekre, ahol még nem jártam, illetve újra meglátogattam a kedvenc helyeimet. Legalábbis próbáltam. Pl. Greenwichbe szerettem volna még egyszer elmenni, de már nem fért bele.
Aztán jött a szokásos pakolás-rémálo…

Huge Update

Helló!

Nagyon régen nem jártam erre, de sok minden történt, és gondoltam ne lógjon már itt ez a blog csak úgy, kezdeni kéne vele valamit.

Még hónapokkal ezelőtt átraktam ugyan minden bejegyzést wordpressre, de egy idő, és egy elég negatív poszt után letöröltem. Igazából írni se nagyon volt kedvem már, elhatalmasodtak a szürke hétköznapok...

Szóval, ott hagytam abba, hogy munkát kaptam a Costánál, Ealingben, még tavaly júliusban. Elköltöztem a családtól albérletbe, ahol a mai napig is lakom. Szeptemberben viszont átraktak egy másik Costába, Hammersmithbe.

Eleinte tök izgi volt ez az új élethelyzet, végre éltem a kis "normális" életem, nem voltak síró gyerekek meg host family, új dolgokat tanultam, új embereket ismertem meg, független lettem úgymond, de aztán persze ahogy kezdtem megismerni a companyt, meg a munkatársakat úgy jöttek elő a problémák is.
(Azt viszont nem bánom amúgy, hogy átraktak, mert jobb társaságba kerültem és az üzlet sem olyan forgalmas, szóval maga a munk…

És, mi van veled azóta? Meló?

Áprilisban szülinapokat ünnepeltünk (#Apu50), és jó volt a Húsvétot családi körben, a hagyományoknak megfelelően eltölteni. Tavaly ez ugye kimaradt, amikor még aupairkedtem. Nekem ezek az ünnepek fontosak, és ilyen formában szeretném majd továbbadni a saját gyermekeimnek is. Ezért volt rossz, amikor abban a semmilyen környezetben kellett eltöltenem...
Aztán ahogy ezek lementek, elkezdtem munkát keresni. Ugyebár van szakmám, dietetikus vagyok, így elsősorban abban szerettem volna/szeretnék elhelyezkedni. Most már mondhatjuk, hogy két hónapja munkakereső vagyok, de egyetlen olyan álláshirdetésre tudtam csupán jelentkezni, ami a szakmám. Megjelent több is az utóbbi időben, de sajnos az elvárásoknak nem minden esetben feleltem meg. Sajnos ez esetben az interjúig sem jutottam el, nem hívtak be. Azóta pedig konkrétan semmi olyan nincs, amire szívesen jelentkeznék, megfelelne. Úgyhogy jött a B terv, hogy akkor átmenetileg, amíg nem kapok a szakmában állást, más után nézek. Gondoltam, hogy n…